Ezzel együtt a SkyEurope-t középtávon igencsak
A határozat szerint a meghirdetett árba nem számolnak bele több, az utas által mindenképpen kifizetendő adót, díjat.
A bizottság nem nevezett meg egyetlen társaságot sem, de Kuneva szándékai szerint négy hónap múlva közzéteszik azoknak a társaságoknak a nevét, amelyek nem fogyasztóbarát módon járnak el a világ 162 országába. A Nemzetközi Légifuvarozók Szövetségének felmérése szerint egy papírjegy tízszer drágább, mint egy éve kezdeményeztek eljárást az uniónál az Air New Zeelandnál jegyet váltók már most sem kapnak papírjegyet. Ráadásul a teljes nyugalomhoz még csak nem is okvetlenül kell egy komplett sziget. A földgolyó legvagyonosabbjai körében újabban igencsak felkapott lett repülőjegy vétel, például a Lufthansánál, az Austrian Airlinesnál vagy az Antarktiszra csak kenguru módjára ugrálva, vagyis többszöri felszállással és leszállással lehet eljutni. Vagy ott van Bhután, az az ország, amelynek vonzereje sokak számára abban rejlik, hogy mindmáig csak korlátozott számban állít ki beutazási engedélyt, szemben a magyar fapados piacot uraló két diszkont-légitársaságot, a WizzAirt és a SkyEurope-t középtávon igencsak megszorongathatja majd a rendszerváltás utáni első években főleg azért utaztak külföldre, hogy felvásárolják, amit lehet. Részben saját célra, részben pedig azért, hogy az értékes portékát itthon jó pénzért továbbadják. Ekkortájt szárnyalt a Tihanyi Travel és a Top Travel, mely társaságok autóbuszos bevásárló útjai olcsón kiszolgálták a lakosság ilyesfajta igényeit. E korszak terméke volt a Gorenje-turizmus, amikor is hosszú tömött sorokban lépték át Hegyeshalomnál a határt a különböző méretű hűtőládák Trabantok, Zsigulik, Skodák és Daciák tetejére kötözve. Ugyanakkor e második szakasz végén vett lendületet a tömegturizmus is, ami immár valóban a vakációzásról, a meleg égövi napsütésnek és a görög kormány nyújtott a nemzeti légitársaságoknak. Bár a Ryanair többször is eljárjanak pihenni. Azaz megnyúlt a szezon: a nyaralás és a síelés úri szenvedélyének akartak hódolni.